teatenger logo

A teaszertartás menete

1) Forraljunk vizet, és a vízforralóból öntsük tele forró vízzel a teáskannát, tegyük rá a fedelét, és kívül is öblítsük tisztára. Miután átmelegedett, a kancsóba, a kancsóból a magas csészékbe, a magas csészékből az ivócsészékbe, onnan pedig a szűrős tálcára öntsük ki a vizet, az alatta lévő gyűjtőtál felfogja. Így a teáskészlet összes darabja megtisztul és felmelegszik.
2) Egy fehér papírlapon vagy az adagoló tálkában facsipesszel válogassuk szét az ép és az összetöredezett tealeveleket, kb. 80/20 arányban. Ha a tört levél nem éri el a 15%-ot sem, morzsoljunk még hozzá. Hagyjuk, hogy a vendégek megnézhessék, megszagolhassák az így előkészített száraz tealeveleket.
3) A teáskannát félig-háromnegyedig töltsük meg (fatölcséren keresztül) tealevéllel. Tegyük rá a fedőt, majd néhány másodperc elteltével vegyük le újra, hogy beszívhassuk a levelek aromáját.
4) Az épp forrásba jött vizet magasról csurgassuk rá a tealevelekre, amíg ellepi, és rögtön öntsük is ki. A kínaiak ezt az első, kesernyés főzetű teát „mosóteának" hívják és szerintük: „Szegény ember az, akinek a tea első főzetét is meg kell innia." Másképp is megszabadulhatunk az első főzettől: miután teletöltöttük a teáskannát forró vízzel, ne hagyjuk abba, öntsük tovább (így eltávolítjuk a felszínre úszó esetleges idegen anyagokat és a habot, buborékokat is), a tea pedig kellően felhigul és iható lesz. A tea forrázását „a főnix három meghajlásának" nevezzük, mert a vízforralót magasra tartva csurgatjuk le a vizet, miközben háromszor alacsonyabbra eresztjük, mintha csak a főnix tisztelettel meghajolna a vendégek előtt. Figyelem! A zöld teának az első főzetét is megisszák!
5) Tegyük vissza a teáskanna fedelét, és öntsünk rá forró vizet, hogy kívülről végigfolyjon a kannán – így az egyre forróbb kannában a levelek hamar megduzzadnak.
6) Hagyjuk ázni fél vagy egy percig ( a zöld teát tovább).
7) Ha kiegyenlítő kancsót használunk, először abba öntsük, majd tovább az aromacsészékbe, ezeket végül tovább ürítjük az apró ivócsészékbe. Ha nincs kiegyenlítő kancsó, akkor a lyuggatott tálcán félkörbe állított aromacsészékbe vagy ha az sincs, mindjárt az ivócsészékbe öntsük a teát, még pedig nem egyenként megtöltve azokat, hanem a kannát folyamatosan oda-vissza mozgatva fölöttük – egyszerre. Nem törődve azzal, ha mellé is csorog. Így jut a tea hígabb elejéből és töményebb aljából egyaránt minden csészébe. Hogy ne habosodjon és aromájából minél kevesebb illanjon el, (a vízforraló öntésével ellentétben) a teáskanna kiöntésénél szorosan a csészék fölött kell maradnunk. Az aromacsészékből azonnal át kell önteni a teát az ivócsészékbe, majd a visszamaradt teaillatot beszippanthatjuk a kiürült csésze belsejéből.
8) Először a vendégeket és az idősebbeket kínáljuk, két kézzel fogva az ivócsészét. Köszönetképpen a teavendég meg szokta kocogtatni az asztalt mutató és középső ujjával.
9) Soha ne hagyjuk az elkészült tealét a kannában, azonnal öntsük kancsóba vagy csészékbe, mert a levelek tovább áznak és tönkremegy a forrázat is, valamint eljátsszuk a levelek további forrázásának a lehetőségét.
10) A teát többször is leforrázhatjuk, a tealevél mennyiségétől és minőségétől függően, akár öt-hatszor is, de minden további alkalommal növeljük az áztatási időt, általában plusz egy perccel. Mint a csészékbe öntésnél, itt is arra kell vigyáznunk, hogy lehetőleg egyforma jóízű teát szolgáljunk fel minden egyes csészében, minden egyes újabb forrázásnál.

Szeretnél segítséget kapni a teaszertartás begyakorlásában?

Vagy egyszerűen csak kedved lenne másokkal együtt kikapcsolódni
és többet megtudni a teák világáról?